2012. március 16., péntek

Motolla

is van már a tulajdonomban, saját készítésű!!! (na jó, öcsém általi, de akkor is) Hogy miért is? mert begyűjtöttem egy új hobbit ugyanis fonok. Elég sokszor :) azaz inkább gyakorlok, próbálkozom, és ehhez viszont motolla is jó lett volna. Főleg azért, mert vettem/kaptam motringban lévő fonalakat, aminek a felgombolyítása elég körülményes hasznos eszköz nélkül. A vásárlást halogattam, minek az nekem felkiáltással, míg a kötős barátnők mutattak pár képet, ami elég egyszerűnek és megvalósíthatónak tűnt. Örülök, hogy a családom nem akad ki olyan dolgokon, hogy megint belefogtam valamibe,hanem segít, ahol tud. Mint most is... Öcsém felajánlotta, hogy segít elkészíteni egy motollát, fotó alapján terveztünk, számoltunk, rajzoltunk, ő dolgozott én felügyeltem ( kell főnök is :D ) Az eredmény ilyen lett.
A szárai 72 cm hosszúak, az élek a képen még nincsenek levéve, de kerekített mindehol, hogy a frissen font gyapjút ne zilálja szét.
Minden szárán 5-5 lyuk biztosít változtatható sugarú kört, a legrövidebb motring 1 méteres, a legnagyobb kör kerülete két méter körüli.
Stabil lábak biztosítanak tartást, és védenek a felborulás ellen. A motolla anyaga tömör bükkfa, a tengely és a kis "pálcikák" is ebből az anyagból készültek. Egyenlőre nincs pácolva, de lehet nem is lesz, annyira finom illata van :)

Nem utolsó sorban teljesen szétszedhető, így nem is foglal annyira sok helyet.

Használat közben majd mutatom legközelebb, sőt hozok képet a készülő fonalakról is!

2 megjegyzés: